Az Éghajlatváltozás és a Világ rendje

Nyomtatóbarát változat
Lehetséges okok, tendenciák, teendők
Szerző: 
Nemes Csaba

Szupercella, súlyos aszályok, tornádók, „sosem" látott nagyságú jégesők, viharok, elemi csapások, rémítik jelenünket és a globális felmelegedés, a Föld jégsapkái elolvadása, az édesvíz hiány, mérséklet égöv felé húzódó fertőző betegségek, globális mértékű népvándorlások jövőképe árnyékolja be a jövő horizontját. Nap, mint nap találkozunk a médiában különféle elemzésekkel, amelyek mindegyike az ember által okozott globális méretű éghajlatváltozást okolják a rossz tendenciák miatt.

 

Hogyan változott az éghajlat a múltban?

 

A klíma állapota az elmúlt mintegy 4 milliárd év során -noha közben 25-30% körüli napsugárzásintenzitás növekedés következett be - viszonylag stabilnak mutatkozott. Elméleti megfontolásokkal és a megfigyelésekkel egyaránt alátámasztott tény, hogy a különböző időskálákon ugyanahhoz az éghajlati kényszerhez (például napsugárázás intenzitás) egynél több, egymástól szignifikánsan különböző egyensúlyi klímaállapot (ún. éghajlati rendszer) tartozhat. Az éghajlati rendszerek közötti „átváltások", a klímaállapot hirtelen ugrásaiként jelenhetnek meg. Ilyen gyors átmenetek a földtörténeti múltban számos alkalommal előfordultak, és egy hirtelen klímamódosulás lehetőségét a jövőre vonatkozóan sem lehet kizártnak tekinteni. A megváltozást kiváltó okok többek között a vízgőz és a felhőzet eloszlásának a nagytérségű légköri cirkuláció általi vezérlése, a légköri szén-dioxid koncentrációnak az óceán hőmérsékletétől való függése, valamint a világóceán az eltérő só koncentráció és hőmérséklet különbségből adódó cirkulációjának intenzitás változása is.

 

A mindennapi időjárás és statisztikus összessége az éghajlat minden eseménye a légkör mintegy 20 km-es magasságú burkán belül leírható. Azaz, ha a földgolyót egy átlagos méretű naranccsal szemléltetnénk, akkor ez a rétegvastagság egy háztartatási fólia vékonyságához hasonlítható. Fenti példából is látszik, hogy a légkör, a klíma mennyire sérülékeny lehetne, mégis mind ehhez képest micsoda nagy stabilitással bír.

 

Az elmúlt évmilliók alatt hidegebb és melegebb időszakok követték egymást, ezen múltbeli változások kizárólag természeti eredetűek voltak. Az iparosodás időszaka óta, de különösen az elmúlt évtizedekben az éghajlat az elmúlt 650 ezer évben ritkán tapasztalt ütemben melegszik.

 

Biztosan az ember okozza-e változásokat?

 

A tudományos közösség közmegegyezése szerint gyakorlatilag kizárható, hogy a XX. század második felében végbement mintegy 0,7 Celsius fokos melegedés nagy, s, hogy ez a környezetünk állapotára jellemző ingadozás természeti eredetű. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület legutóbbi jelentése (amely több ezer tudós munkájának az összegzésén alapul) minden korábbinál direktebben fogalmaz e tekintetben. Nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy az ember természet átalakító tevékenysége a Föld klimatikus rendszerét is elérte. Azaz az okok ugyan számosak lehetnek, a főirányú tudományos vonulat egyértelműen az ún. üvegházhatású gázok emberi eredetű megnövekedésében látja a fő okokat. (Noha igaz,  hogy néhány más tényező is, így például földfelszín átalakításából adódó sugárzási egyenleg változás, az antropogén hősszennyezés és más még kevéssé kutatott lehetséges okok, mint a globális nagy rendszerek -hidroszféra, krioszféra, bioszféra stb.- egymásra hatásából származó ciklikus közeli folyamatok is szerepet játszhatnak a klímaváltozásban.) A sok milliónyi oldalnyi tanulmány, az óriási számítási és elméleti apparátus mellet kiemelkedően fontos a mért éghajlati adatok pontossága, nemcsak a jelenben, hanem az elmúlt ötven-száz évre visszamenőleg is. Ez ügyben komoly előrelépésre lenne szükség.

 

Egy magyar fizikusnak eltérő a véleménye a fő okokat tekintve: Miskolczi Ferenc elmélete és adatelemzése szerint a részleges felhőborítással és elegendő vízpáratartalékkal rendelkező Föld-típusú légkörök energetikailag maximált (kibocsátásokkal nem növelhető, ‘telített') üvegházhatást tartanak fenn. A megalkotott új energetikai egyensúlyi egyenletek hatékony visszaszabályozást mutatnak, azaz az üvegházhatás szorosan fluktuál egy elméleti egyensúlyi érték körül, ami annyit jelent, hogy a jelenlegi valós(!) felmelegedést nem, vagy nagyészt nem ez a folyamat okozza. Ha az elmélet igaz, akkor egyik fontos lehetséges következménye a klímamodellek újra számolása, a lehetséges egyéb okok mélyebb vizsgálata, valamint az alkalmazkodási forgatókönyvek újragondolása lesz.

 

Az éghajlat a jövőbeni alakulása

 

A világgazdasági és társadalmi fejlődést, valamint a földi éghajlat érzékenységét számításba vevő átfogó elemzések szerint szerinti akár kettő-hat Celsius fok közötti mértékben várható 2100-ra a melegedés (az előző évszázad végéhez képest). A jelenlegi becslések szerint a változások következménye a természeti környezetre is rendkívüli lehet: az óceánok vízszintjének az emelkedése, a hóhatár feljebb kerülése, a gleccserek visszahúzódása, az állat- és növényvilág fajainak tömeges pusztulása, a természetes biológiai sokszínűség hanyatlása egyaránt a lehetőségek között szerepel.

 

A mai ismereteink szerint hazánkban az átlaghőmérséklet emelkedése mellett a következő évtizedekre az éves csapadék átlagos mennyiségének csökkenése és csapadékeloszlás átrendeződése (több csapadék télen, kevesebb nyáron), továbbá a szélsőséges időjárási események (viharok, aszályok, elemi csapások) gyakoriságának és intenzitásának növekedése várható. Még vizekben gazdag hazánkban is kritikus változást hozhat csapadék utánpótlásban, a felszíni és felszín alatti vizek helyzetében minőségükben, mennyiségükben egyaránrt.

 

A nemzetközi közösség teendői a  megelőzés, a következmények enyhítése érdekében

 

Az általánosan elfogadott tudományos álláspont szerint az „utolsó pillanatban" vagyunk a visszafordíthatatlan következményekkel járó mértékű éghajlatváltozás elkerüléséhez, ami a földi évi középhőmérséklet legalább két-két és fél Celsius fokot meghaladó emelkedését jelenti. Az éghajlat változása a Föld különböző térségeit ugyan eltérő módon és intenzitásban  de egészében érintik: nem lesznek nyertesek csak vesztesek, a lehetséges következmények minden ország számára hátrányosak.

 

Miután globális jelenséggel állunk szemben csakis nemzetközi együttműködéssel lehet a változást mérsékelni a következményeket enyhíteni.

 

Már 25 évre nyúlik vissza az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi ügyek története. 1985-ben ült össze az első világkonferencia Villachban a UNEP (az ENSZ környezetvédelmi intézménye) a WMO (a Világ Meteorológiai Szervezet) és az ICSU (Nemzetközi Tudományos Tanács) szervezésében. Néhány évvel később alakult meg (1988) a mára már sokak számára is ismerté vált Éghajlatváltozási Kormányközi Tárgyaló Testület (IPCC) amelynek jelenleg is UNEP és WMO adja a szakmai hátterét, de az üléseken diplomaták és szakdiplomaták döntenek.

 

1992. volt az Éghajlatváltozási keretegyezmény létrehozásának az éve, amikor a kötelezettséget vállaló országok 2000-re a CO2 kibocsátásaik befagyasztását ígérték, majd 1997-ben létrejött a Kiotó-i Jegyzőkönyv amelyben átlagosan 5%-os csökkentésben állapodtak meg a diplomaták. Maga a Jegyzőkönyv csak 2005-ben lépett hatályba, amikor egy EU-Oroszország megállapodás után az oroszok is jóváhagyták.

 

Mára már köztudott, hogy további intézkedésekre van szükség - az egyik kiemelkedő fontosságú az egyezményben is befoglalt környezetpolitikai alapelv az elővigyázatosság alapleve alapján is -, hiszen a közfelfogás szerint a nagyobb mértékű (két Celsius fokot meghaladó) globális hőmérséklet emelkedés elkerüléséhez 2050-re legalább a kibocsátások hatvan-nyolcvan%-os csökkenésre lenne szükség.

 
 

A Koppenhágai megállapodásról

 

Koppenhágában (2009. decemberében) az volt a tét, hogy olyan „Kiotó utáni" nemzetközi jogi rezsimben állapodjanak, amelynek segítségével az előbbi globális cél teljesülhet. Ez nem sikerült! Nem jártak sikerrel a tárgyalások sem a csökkentési célok jogilag kötelező érvényű rögzítésében, sem abban, hogy mennyivel és milyen arányú megosztásban kerülhetnek támogatásra a fejlődő országok annak érdekében, hogy egyrészt az üvegházgáz kibocsátás csökkentés terén is teljesíteni tudjanak, másrészt az éghajlatváltozásra való felkészülésben pénzügyi segítséget kapjanak. Az utolsó utáni pillanatban, a klímacsúcs tervezett zárónapja utáni éjszakáján mégis elkészült egy dokumentum a  Koppenhágai megállapodás, amit másnap a Részes Felek Találkozója tudomásul vett. Ez egy jogilag nem kötelező, de a feleket mégiscsak arra bíztató dokumentum, hogy tegyenek meg mindent a nagyobb mértékű globális éghajlatváltozás elkerülése érdekében.

 

Az EU kötelezettség vállalásának függvényében a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátások szabályozási, illetve csökkentési céljai a jelenlegi előzetes becslések alapján a következőképpen alakulhatnak 2025-re, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia időtávjának végére vonatkozóan: az EU húsz százalékos egyoldalú kibocsátás-csökkentési vállalása esetén: tizenhat-huszonöt százalékos csökkentés az 1990-es kibocsátási szinthez képest; harminc százalékos feltételes EU csökkentési cél esetén: huszonhét-harmincnégy százalékos csökkentés az 1990-es kibocsátási szinthez képest. Mindkét csökkentési cél esetén az EU új közösségi szabályozásaival és a 2014-2020 közötti időszakra szóló kohéziós politikájának jelentős változásával számoltunk a klímavédelmi illetve alkalmazkodási intézkedések közösségi támogatása szempontjából.

 

A tárgyalások lassan folynak tovább és talán idén decemberben, a messzi Mexikóban konkrét eredményre jutnak.

 

Kell-e az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni?

 

Az éghajlatváltozás nyomán minden környezeti feltétel változik, és e változásokhoz az egész társadalomnak alkalmazkodnia kell. Ennek során strukturális változásokat kell végrehajtani a termelés és fogyasztás, valamint az infrastruktúrák átalakítása területén. Az társadalom és gazdaság kulcsfontosságú természetes és az ember által alkotott „ellátórendszereiben" a felszíni és felszín alatti vízkészletek; vizes területek, az ökoszisztémák; a biológiai sokféleség, mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és a halászat; az energia és közlekedés; a turizmus; a vagyonbiztosítás és az emberi egészség területén átfogó változásokra kell felkészülni.

 

Vannak ellentmondó európai kutatási eredmények, de az szinte bizonyos, hogy semmi jóra nem számíthatunk. Kiemelt EU-kutatási program eredményei szerint mind a 2030-ra mind a 2080-ra vetített változatok olyan területnek mutatják a Kárpát-medence régióját, ahol jelentős akár 15-20%-os terméseredmény növekedéssel (!) is számolhatunk annak ellenére, hogy szilárdnak tűnnek azok a hazai elemzések is, hogy a régióban tavasszal és nyáron kevesebb csapadék lesz, extrémebb hőségre számíthatunk és így az aszályok gyakorisága amint intenzitása is növekedhet, azaz a termésbiztonság katasztrofálisan csökkenhet.

 

A 2006 őszén napvilágot látott ún. Stern-jelentés szerint az éghajlatváltozás a valaha látott legnagyobb kihívás elé állítja a világgazdaságot. Az üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkentésre úgy kell tekinteni, mint a jövőbe történő befektetésre, hiszen a hathatós, gyors kibocsátás-csökkentés előnyei messze felülmúlják annak költségeit. A Stern-jelentés készítésekor gazdasági modellekkel vizsgálták, hogy a kibocsátás csökkentési célértékek függvényében hogyan alakulnak annak költségei. A kutatási eredmények szerint a nem cselekvés a világgazdaságot néhány évtized múlva a világ éves GDP-jének legalább öt százalékával, a legrosszabb forgatókönyv szerint ennél magasabb akár húsz százalékával egyenlő veszteséggel is terhelhetné. A teljes, a Föld társadalmát érintő veszteség - elnagyolt becsléssel élve - egy elképzelt globális világháborús hatásnak felelhet meg.

 

A  diplomaták várakozásairól

 

Figyelemre méltó tény, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának brit elnöksége 2007 tavaszán vitát kezdeményezett a klímaváltozás biztonsági kihívásairól. A brit Külügyminisztérium által készített dokumentum arra hívja fel a figyelmet hogy a klímaváltozás bármely háborús konfliktusnál nagyobb biztonsági kockázatot jelent.

 
 

Mit tehetünk mi?

 

Az éghajlatváltozás a magyar nemzetgazdaságot fenyegető, hazánkat is cselekvésre kényszerítő kockázat. Az ENSZ egyik tudóscsoportja azt állapította meg, hogy a klímaváltozás a biológiai sokszínűségre, azaz az élővilág fajgazdagságára gyakorolt hatása szempontjából Magyarország Európa egyik legsérülékenyebb országa.

 

Erősítsük az alkalmazkodást! Egyre nyilvánvalóbb, és az adataink szerint kijelenthető hogy (a kiváltó okok biztos, vagy bizonytalan ismeretétől függetlenül) a változás már megkezdődött.

 

Folytassuk a kutatásokat! További mélyebb és intenzívebb kutatásokat kell folytatni a Kárpát medence területén is az okok és következmények tisztázása érdekében, valamint az alkalmazkodásra való felkészülés jegyében ideértve a természettudományokat, a közgazdaságtant, de olyan bölcseleti tudományokat, mint például az etika vagy a hagyományos kultúrákkal foglalkozó antropológiai és a néprajz,.

 

Csökkentsük a szennyezést! Komolyan kell vennünk a káros szennyezők, az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentését, még akkor is, ha a hazai kibocsátás „csak" egyszázaléknyi a világ kibocsátásához képest, és még akkor is, ha néhányan kételkednek ezen folyamatok ok-okozati összefüggéseiben.

 

Ne pazaroljunk!Az előbbieken túl az életünk szemléletének átállítása az egyik legfontosabb elem, hiszen a szennyezés csökkentés annyit jelent, hogy megálljt parancsolunk a pazarlásnak, csökkentjük a fogyasztásunkat, takarékoskodunk, óvjuk a természeti erőforrásainkat, megóvjuk a teremtett világ örökségét.

 

Vajon ha a jelenleginél is bizonyosabbak volnának a tudományos eredmények, akkor más lenne a döntéshozói hozzáállás a problémához? Vajon rá lehet-e fogni a tudósokra a nemzetközi együttműködések alacsony teljesítményét? Komolyan vesszük-e a jól ismert elveket, mint például „A szennyező fizet" elvét, a környezeti átterhelések tilalmának illetve akár a generációk közötti egyenlőség elvét, vagy csak jókat vitatkozunk róla? És ha csakugyan komolyan vesszük az elveinket, vajon tudunk-e konszenzust építve bátor, de megvalósítható feladatokat megfogalmazni?

 

Van megoldás, ha nem is gyors, és nem is könnyű: a „versengő ember" mellett meg kell erősödnie az etikus, erkölcsös, erényes embernek, meg kell ismerni a közösség szelídségének, és szerénységének összetartó erejét.

 

 

                                                                      Nemes Csaba meteorológus

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés