Teremtésvédelmi gondolatok Adventre - 1. vasárnap

Nyomtatóbarát változat

freepik.com

Adventet legtöbbször, szinte már közhelyszerűen a várakozás idejének szokták nevezni. Megvan az igazsága ennek a kifejezésnek, hiszen valami olyannak az eljövetelére várunk, ami szükséges a boldogságunkhoz, amit magunktól mi emberek nem tudnánk megszerezni magunknak: a megváltásra. Az Üdvözítő eljövetelét valóban csak várni tudjuk, és kérni, hogy megkaphassuk.

Ugyanakkor a „várakozás” szó félrevezető is lehet. Sok olyan várakozást látunk magunk körül, amely puszta passzivitást jelent. A kormányok, a multicégek, a hatalmak egymásra várnak: „majd ha a másik lép, akkor lehet, hogy én is teszek valamit”. A hétköznapi emberek sokszor a hatalommal rendelkezőkre várnak: „megvárom, amíg kötelezővé teszi a törvény, akkor majd megteszem”. Nemritkán egymásra várunk a döntésekkel: „miért én cselekedjek, megvárom, mások mit tesznek”. Istenre várunk akkor is, amikor ő azt kéri, hogy mi döntsünk, mi tegyük meg a magunk lépését.

Az Advent azonban nem ebben a passzivitásban akar megerősíteni bennünket. Ha így értjük a várakozást, akkor az Úrjövet ideje nem ezt jelenti, hanem sokkal inkább „készületet”. „Ébredjetek az álomból!” – szólít fel minket Advent első vasárnapjának szentírási üzenete, és cselekedjetek! „Vessétek le a sötétség tetteit, és öltsétek fel a világosság fegyvereit!” Készülnünk kell, vagyis aktívan keresni a jót és leleplezni, elvetni a rosszat. Isten érkezik, de nekünk alkalmassá kell tennünk magunkat a fogadására.

Idei adventi teremtésvédelmi elmélkedéseink ezen az úton, ebben a készületben szeretnének segíteni. Advent vasárnapjainak a római katolikus liturgiában elhangzó szentleckéihez fűzünk hétről-hétre néhány teremtésvédelmi gondolatot, majd pedig ugyancsak hozzájuk kapcsolódóan Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából – melynek ebben az egyházi évben fogunk megemlékezni megjelenése ötödik évfordulójáról – kiválasztott pontokat kínálunk elmélkedésre.

A közeledő Megváltó tegye cselekvően várakozóvá készületünket, hogy tanúi lehessünk Isten szeretetének a világ iránt, és kovászai az emberiség közös cselekvésének a Földért az „új ég és föld” reményében!

Szentlecke (Róm 13,11-14)

Testvéreim! Ismeritek az időt: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek.

Az ember hajlamos elhessegetni magától a figyelmeztetéseket, nem venni tudomást azokról a jelekről, melyek őt változásra késztetik. Közben tudja, hogy tennie kellene valamit, mégis inkább „álomban” marad. Isten figyelmeztetése folyton szólongatja őt: Ébresztő!

A mai kor a környezeti válság jeleivel is szólítgat minket, hogy ébredjünk föl a teremtett világot tönkretevő lázálmainkból, és térjünk vissza Isten teremtésben nekünk adott törvényeinek tudatos követéséhez, a szeretetben bontakoztassuk ki a feladatot, amit kaptunk.

Ha közösségben és osztozásban akarunk élni, ahhoz más módszerek tartoznak, mint az önzés és harc sötét világához. Az önzés, mértéktelenség és megosztottság cselekedetei a Földet, az emberi közösséget és az ember üdvösségét is tönkreteszik – mindegyiknek ugyanazok a magatartásmódok az ellenségei. Lényegében ugyanazt a megtérést kell tehát végrehajtanunk a környezeti, a társadalmi és a természetfeletti jó megvalósításához!

Laudato si'

14. Sürgető felhívást teszek közzé: kezdjünk új párbeszédet arról, miként építsük bolygónk jövőjét. Olyan megbeszélésre van szükség, amely valamennyiünket egyesít, mert a környezettel kapcsolatos kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei mindannyiunkat érdekelnek és érintenek. Az egész világra kiterjedő környezetvédelmi mozgalom már hosszú és gazdag utat járt be, és számos polgári csoportosulásnak adott életet, amelyek segítettek a problémák tudatosításában. Sajnos a környezeti válság konkrét megoldásainak keresésére irányuló sok törekvés nemcsak a hatalmasok elutasítása miatt szokott kudarcot vallani, hanem a többiek érdektelensége miatt is. A magatartásformák, amelyek akadályozzák a megoldás útjait – a hívók között is –, a probléma tagadásától a közömbösségig, a kényelmes beletörődésig vagy a technikai megoldásokban való vak bizalomig terjednek. Új, egyetemes szolidaritásra van szükségünk. Ahogyan a dél-afrikai püspökök mondták: „mindenki tehetségére és részvételére szükség van az Isten teremtésével való emberi visszaélés okozta kár helyreállítására”. Mindnyájan együttműködhetünk Isten eszközeként a teremtés gondozásában, mindenki a maga kultúrája és tapasztalata szerint, saját kezdeményezéseivel és képességeivel.

230. Lisieux-i Szent Teréz példája arra hív minket, hogy a szeretet kis útján járjunk: ne szalasszuk el egy kedves szó, egy mosoly vagy bármilyen, békét és barátságot árasztó apró gesztus lehetőségét. Az átfogó ökológiához a mindennapi élet egyszerű gesztusai is hozzátartoznak, amelyek megtörik az erőszak, a kizsákmányolás és az önzés logikáját. Ezzel szemben a felfokozott fogyasztás világa egyben a mindenfajta élettel való rossz bánásmód világa.

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés