Meghívó - Közös otthonunk a teremtett világ konferencia

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2015-09-29
Helyszín: 
Országház, Felsőházi terem, 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága
a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal együttműködésben
tisztelettel meghív minden érdeklődőt a
„Közös otthonunk a teremtett világ”
című konferenciára.
 
Ferenc pápa júniusban jelentette meg enciklikáját a teremtett világ iránti felelősségről „Áldott légy – a közös ház gondozásáról” címmel. A körlevelet hívőknek és nem hívőknek egyaránt írta, és kiemelten szeretné megszólítani benne a világ vezetőit, ideértve minden felelős döntéshozót kormányzati és gazdasági szinten egyaránt.

Konferenciánk célja, hogy a pápai üzenet helyzetértékelését és javaslatait jobban megismerjük, megértsük, és a legszélesebb körben megismertessük, párbeszédre és közös cselekedetekre hívjuk a felelős döntéshozókat. Konferenciánk így egy lépés lehet a döntő jelentőségű párizsi klímacsúcs felé vezető úton is, amelyre jól felkészülni, helyzetünkről őszintén beszélni és elkötelezett cselekvésbe kezdeni Ferenc pápának nem titkolt célja.

΅᷁

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, 2015. szeptember 25-ig a www.teremtesvedelem.hu/konferencia/regisztracio oldalon.
A regisztrációt a jelentkezés sorrendjében áll módunkban fogadni.
Kérjük, a biztonsági ellenőrzés miatt korábban érkezzen, és személyazonosító igazolványát hozza magával. A beléptetés a XII-es kapun történik.
Bővebb információ: www.teremtesvedelem.hu/konferencia oldalon 
vagy a +36 30 638 5449-es telefonszámon kapható.
 

A konferencia részletes programja:

14.00-14.05
Székely János püspök úr, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnökének köszöntése
 
14.05-14.10 
Hölvényi György EP képviselő úr köszöntője
 
14.10-14.30 
Áder János köztársasági elnök úr beszéde
 
14.30-14.50 
Kövér László a Magyar Országgyűlés és a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács elnökének beszéde
 
14.50-15.10 
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek úr
Mi a természet és miért kell védeni?
 
15.10-15.30 
Jos Delbeke az Európai Bizottság Éghajlat-politikai Főigazgatóságának főigazgatója
Előadásának címe: A párizsi megállapodás: az egyezség megpecsételése, bolygónk védelmére
 
15.30- 15.35 
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr köszöntője
 
15.35-15.40 
V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár úr köszöntője
 
15.45-16.15  Szünet
 
16.15-16.35 
Szabó Marcel a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes 
Az Apostoli Szentszék teremtésvédelmi tanításának hatása a magyar közjogi gondolkodás megújulására
 
16.35-16.55 
Hetesi Zsolt Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, tudományos főmunkatárs
Vészjelzés a Vatikánból
 
16.55-17.15 
Zlinszky János Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) vezető munkatársa, a PPKE Jog-és Államtudományi Kar docense
 „Laudato si’” és „Transforming our World” – teljesítené-e az ENSZ új programja Ferenc pápa felhívását?
 
17.15-17.35 
Béres Tamás Evangélikus Hittudományi Egyetem, egyetemi tanár
Párbeszéd a jövőért. Ökumenikus felelősség a teremtés védelmében
 
17.35- 17.55 
Nobilis Márió a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa,
pápai káplán
Üzenet és akció. Elvektől a cselekvésig a környezet- és teremtésvédelemben az enciklika kapcsán
 
17.55-18.00 
Székely János püspök úr a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnökének zárszava