advent 2016

Remény a hitben

Épp miután megkezdtük ezt az adventi cikksorozatunkat, melynek témája: a remény a teremtett világ iránt magát felelősnek érző keresztény ember szemével, Ferenc pápa új katekézissorozatot kezdett Rómában Szent Péter téri általános kihallgatásain, s ezek témájául – a reményt választotta. Mintha csak meg akarta volna segíteni elmélkedésünket… Kézenfekvő, hogy Ádvent utolsó hetében a remény keresztény tartalmáról, a hittel való összefüggéseiről elmélkedve az ő gondolataiból induljunk ki.

Első katekézisében december 7-én többek között ezt mondta: „A remény a kicsinyek erénye! A nagyok, a megelégedettek nem ismerik a reményt, nem tudják, mi az.” Nem szokatlan, hogy Ferenc pápa mindenben a kicsinyek, a szegények, a kitaszítottak szempontjait látja meg elsősorban, és nekik ad elsőbbséget. De miért tartja Ferenc pápa a szegények erényének a reményt, és miért állítja, hogy a „nagyok” nem ismerik azt? Azért, mert akinek nincs szüksége semmire (vagy legalábbis így érzi, mert úgy bástyázza körül magát evilág dolgaival, hogy ideig-óráig ezzel tudja ámítani magát), annak nincs miben, nincs miért reménykednie. A remény mindig valamilyen jövőre vonatkozó vágyat foglal magában, és akinek nincs hiánya, az nem vágyakozik, így pedig nem is reménykedik. Csak annak számára érték a remény, akinek van mire várnia. Talán jobban érthető így az is, hogy sok gazdag, a világ javait habzsolva használó, és a rászorultság gondolatát magától minden formában elutasító embertársunk miért reménytelen, és így végül miért boldogtalan gazdagsága ellenére is.

De mielőtt sajnálni kezdenénk a gazdagokat, akik így mintha helyzetük folytán reménytelenségre lennének ítélve, fontos felidéznünk azt is, hogy az élet végességével, a szenvedéssel, a halállal való szembesülést valójában egyetlen ember sem kerülheti el. Ha pedig a(z önmagát) gazdag(nak látó) ember ebben a szembesülésben egyszersmind Krisztussal is találkozik; ha megismeri az evangélium válaszát ezekre az egyetemes, minden embert érintő hiányokra, és el is fogadja, hogy Jézus szemével tekintve – földi, viszonylagos gazdagsága ellenére – ő is kicsi, voltaképpen semmi, akkor neki is esélye van elkezdeni vágyakozni, és ezáltal reménykedni is.

Remény a művészetben

Előző két cikkünkben már láttuk, milyen fontos a remény mindennapjainkban és kitüntetett pillanatainkban egyaránt. Így az sem meglepő, hogy a művészet is keresi annak tartalmát, igazi jelentését és számos formában megjeleníti a reményt vagy annak hiányát, elvesztését.

A remény allegóriája – egyfajta jelképes ábrázolása – az előző cikkünk illusztrációjaként is használt női alak, horgonnyal. A horgony rögzítést ad, biztonságot jelent a hajósnak. Hasonlóan, az ember számára a remény lehet egy olyan fix pont, amibe kapaszkodva meg lehet pihenni, vagy át lehet vészelni életünk egy viharosabb szakaszát.

Máskor reménysugárról beszélnek az alkotók. Ebben a kifejezésben egyszerre van benne a minket pillanatnyilag körülvevő sötét valóság és az attól merőben eltérő másik, fényes világ kis sugárnyi, de mégis buzdító, motiváló üzenete. A reménysugár irányt is mutat, ami jól kifejezi azt, hogy a remény segít jó célokat kitűzni.

Kocsári Zs. Kati: Reménysugár

Adódhat olyan helyzet is, amikor a művészet puszta megjelenésével maga válik reménysugárrá. Ilyen esetről írt nemrégen a sajtó, amikor egy szír zongorista egy damaszkuszi menekülttáborban az utcán adott koncerteket annak bizonyítására, hogy a háborúban is megőrizhetünk valamennyit az élet szépségéből.

Hétköznapi reményeink

A remény evilági értelmezésének szerepe, haszna, csapdái és kritikája

„Amíg élek, remélek” (Cicero); „Amíg élet van remény is van” (Stephen Hawking); „Amíg idő van, van még remény is” (Székely János). Ezekkel és sok más hasonló idézettel is bemutathatnánk, hányféleképpen fogalmazzuk meg azt, hogy véges életünk napjaiban vágyunk valamire, remélünk valamit. Az mindegyik idézett megfogalmazásban közös, hogy a remény nem önmagában létezik. A remény időhöz és térhez kötött. A remény a jövő, aminek az eljövetele még előttünk van. Milyennek képzeljük a jövőt? Akinek a mai élete nem felel meg, szebb jövőt szeretne. A fárasztó munkát végzők kevésbé fáradságosra vágynak, a rohanásban lévők lassabb tempóra, a szeretet nélkül élők szeretetre vágynak.

A csapda az, hogy sokszor az ember nem remél, hanem fantáziál. A fantázia fontos, hogy előrevigyen az úton, de a fantázia veszélye, hogy eltereli a figyelmet a valóságról, a realitásról. Egy mondást találtam erről, ami igen elgondolkodtatott. „Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás.” A fantáziálás rövid ideig tartó, nem a valósághoz köthető állapot – a szó jelentése  a szótár szerint: "képzelődik, álmodozik". A fantáziáláshoz hasonló csapda az illúzió, az illúzió kergetése. Áltatás, ámítás, érzéki csalódás. Mondhatjuk úgy is, hogy az ember a csodákban reménykedik? Csodák vannak. Az illúzió csodája és a mi csodáink között az a különbség, hogy honnan várjuk a csodát? A csodavárásunknak, egyben a reményünknek egy forrása van. Krisztus. Ami fontos számunkra, azt nem helyezzük a valóságon kívül, sőt azért teszünk, dolgozunk. Ébren tartjuk azt az állapotot, amiben reménykedünk. Minden új nappal, időről időre. Senki nem tökéletes, és nem is tudja minden nap azonos intenzitással végezni a munkáját, segíteni a rászorulót, sőt még a szeretetet sem tudjuk mindig ugyanazon a hőfokon tartani, de tudatosan lehet vigyázni rá és tudatosan lehet készülni. Időben. Ez az idő most is van. 

Reményünk

Idei adventi cikksorozatunkat a remény témája köré rendeztük. Tettük ezt azért, mert naponta hallva a híreket, például az új melegrekordokról, vagy olvasva a klímaváltozást tagadó döntéshozók előretörését, bárkiben felmerülhet a kérdés: Mit remélhetünk még? Ebben a mondatban nem csak a „mit?” kérdésre adható tudományos válasz érdekes, hanem az is, hogy miért pont a reményben keresünk támaszt?

Ebben az első cikkben a remény értelmezéseiről, funkciójáról és fontosságáról írunk. Egy hét múlva foglalkozni fogunk a remény szerepével a világban, hétköznapjainkban és ünnepeinkben. Majd rá egy hétre a remény jelenlétével a művészetekben. Végül advent végén a remény keresztény meghatározását és hitünkben betöltött funkcióját járjuk körül.

A remény fogalmát az értelmező szótár így írja le: „Bizalom, hit abban, hogy amit óhajtunk, megvalósul.” A hétköznapokban ez olyasmit jelent, hogy szeretnénk, de nem vagyunk, lehetünk biztosak abban, hogy úgy lesz. Érdemes észrevenni viszont, hogy a hittel összefüggésben használva a remény jelentése jelentősen eltér ettől. A hívő reménye bizalommal teli várakozás a megváltás által nekünk ígért örök életre.

Míg a világi értelmezésben érezhető egy feszültség az óhajtott dolog/esemény vonzó vonásai és a bekövetkezés bizonytalansága között, addig a hívő számára az üdvösség lehetősége bizonyosság. A remény fogalma itt inkább a várakozást, a türelmet hangsúlyozza.