Teremtésvédelmi kalendárium – A krizantémumról meg ne feledkezz!

Nyomtatóbarát változat

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Lehet mértéktartóan élvezni az életet? Szakértőnk szerint igen, és azt is megírta, hogyan.

„Késő ősszel asztalodon legyen mindig gesztenye, akár főve, akár sülve, akár valamilyen süteményben, és a még csípős újbort erre igyad. A krizantémumról meg ne feledkezz! Lehet sárga, világos-lila vagy fehér, mindegy, de ott legyen. Gesztenye, krizantémum és újbor. Jegyezd meg jól!” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

Valóban, valahogy így kellene a Márton-napon megszentelt újbort kóstolgatni! Ünneppé varázsolni a nyirkos novemberi estéket, az ősz ajándékait örömmel elfogadni. Talán éppen attól leszünk otthon a világban, hogy rátalálunk, mi az, ami itt és most megérett, kiforrt, kivirágzott az ember örömére. És ha már megidéztük Hamvas Bélát, odaülhetünk-e ma is gondolatban jó lelkiismerettel vele egy asztalhoz?

Van egyáltalán köze a gesztenyének és az újbornak a teremtésvédelemhez?

Köztudott, hogy minél messzebb van időben és térben a megtermelt élelmiszer és a fogyasztó, annál több közvetítő, szállítmányozó, raktározó, kereskedő találja meg a hasznát a folyamatban, pörög a GDP, munkahelyek létesülnek szerte a világon. Ugyanakkor egyre inkább érik a felismerés, hogy a mai globális élelmiszer-kereskedelem ökológiai lábnyoma már akkora terhet ró a Föld élővilágára, amit az nem képes elhordozni, nem marad elég ideje és lehetősége a megújulásra. Van-e feloldása ennek az ellentmondásnak? És ha a globális folyamatoktól elvonatkoztatunk, itt és most a mai Magyarországon mit jelent mindez feladatként az egyes ember számára?

Hamvas Bélát azért is tanulságos olvasni, mert időben nincs túl messze tőlünk, de a világ, amiben élt, visszahozhatatlanul eltűnni látszik. Ámbár az ökológusok számításai szerint ha sikerülne visszatérni a fenntartható fogyasztás szintjére, ez nagyjából a múlt század hetvenes éveinek életformáját jelentené… Vagyis novemberben legyen elegendő a gesztenye frissen a piacról, krizantémum a kiskertből, újbor a jó barát pincéjéből?

Az újbor kóstolása egyszeri és megismételhetetlen pillanata az esztendőnek. Mennyi munka, aggodalom, váratlan esemény emléke sűrűsödik ilyenkor a hordóban! De ez még csak az ígéret, amiből már sejteni lehet, milyen volt az évjárat, hová fejlődik még tovább a bor a következő években… Kint, a szőlőkben már véget ért a munka, hálát adhatunk az idei kiválónak ígérkező termésért, illendő hát méltó módon megülni ezt az ünnepet.

Érdekes belegondolni, hogy mielőtt a mélyhűtés technológiája ilyen általánossá vált volna, a gesztenye tényleg csak pár hétig volt jelen a piacon, igazi novemberi csemege volt! Most ugyan egész évben kapható, de ennek folyamatos energiafelhasználás az ára.

Igaz, tehetősek vagyunk, telik rá, de jogunk van-e hozzá? És nem veszik-e el a varázsa, mint a zöldborsónak, az uborkasalátának, málnának, ha bármikor előszedhetjük, összevissza keverhetjük a zöldségeket és az évszakokat egymással?

A krizantémumról el ne feledkezz!

„A virágot a lélek szedi. A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer. Gyökerem a sötétben van, s a fény felé növök. S amikor virágot szedek, csokorba vagy koszorúba, gomblyukamra tűzöm vagy a kalapomra, magamat felvirágozom, annyi vagyok, mint a virág. Az illat, a szín segít abban, hogy átéljem e misztérium érthetetlen varázsát…” (Hamvas Béla: A virágszedés lélektana)

A gesztenye még érthető, hogy mit keres az asztalon, valamit enni kell a bor mellé, de mi szükség van a virágokra? A krizantém a távoli Keletről érkezett, és nálunk egészen októberig készülődik, mire virágba borul. Rövidnappalos növény, ahogy a kertészek mondják, csak az őszi napéjegyenlőség után, amikor érezhetően hosszabbodnak az éjszakák, akkor mozdulnak a virágrügyek, kezdenek színesedni, kitárulkozni a bimbók. A kertben magot nem is tudnak érlelni, hiszen az első fagyok még a virágzásban érik őket. Idegenül dideregnek a télre készülődő kertben, ebben az érthetetlen világban, amíg csak el nem jön mindenszentek napja, amikor sorra letörik őket, és kivándorolnak a temetőkbe, ünnepi díszbe öltöztetni néhány estére a sírokat. Ennyi talán létezésük értelme, és ez nem is olyan kevés…

A virágokra valójában a léleknek van szüksége, és a krizantémum alkalmas rá, hogy az egész hónapot végigkísérje, illatával szelíden emlékeztetve a sírokon hagyott mécsesek sokaságának fényére. Aztán mire az utolsók is elhervadnak, elérkezik az advent, a búcsúzás hirtelen átfordul a várakozásba, és akkor már bent, a szobában kap lángra az első gyertya!

Ennek a misztériumnak a varázsát valóban könnyebb a virágokat szemlélve átélni…

Különös, hogy mára a virágok is kikerültek a világpiacra. Hatalmas távolságokat tesznek meg kontinenseken át, jellemzően délről északra, hogy az olcsó munkaerőt, a napsütéses éghajlatot, a lazább munkavédelmi előírásokat kihasználva juttassák profithoz a globális kereskedelem haszonélvezőit. A hatalmas cserepes növénnyel együtt aztán hazavisszük a celofánt, a műanyag ültető edényt tele tőzeggel, műtrágyával, vegyszerekkel, sokszor újfajta kártevőkkel, kórokozókkal… Elég szétválogatni később a hulladékot, ha már elnyílt a virág.

Terítsünk hát ünnepi asztalt teremtéstudatos szemlélettel! A piacon ott vannak még most is a kiskertek utolsó kis virágai, a naspolyák, az édes, bíborszínű vagy aranysárga, diógerezdeket rejtegető birsalmasajtok, hogy segítsenek megélni a magyar ősz csodálatos, színes gazdagságát! Itt jóval könnyebb megtalálni a gesztenyét is, mint a nagyáruházak zöldséges pultjain, valahol a kókuszdió és a gránátalma közé beszorítva…

Ferenc pápa így ír a jövőnk érdekében kívánatos életmód-változtatás következményeiről: „A szabadon és tudatosan megélt mértéktartás felszabadító. Ez nem kevesebb élet, nem gyengébb izzás, épp ellenkezőleg. Valójában azok élveznek és élnek meg jobban minden pillanatot, akik felhagytak azzal, hogy innen-onnan csipegessenek, hogy mindig olyasmit keressenek, amijük nincs. Az ilyenek megtapasztalják, mit jelent értékelni minden egyes személyt és minden dolgot, megtanulnak kapcsolatba lépni a legegyszerűbb valósággal is, és tudnak örülni neki. Így képesek csökkenteni a kielégítetlen igényeket, korlátozni a fáradtságot és a megszállottságot. Lehetséges az, hogy kevésre legyen szükségünk, és nagyon éljünk… ” (Laudato si’ 223)

Szöveg és kép: Lechner Judit

Nemes Csaba/Magyar Kurír

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés