Ti a változás magvetői vagytok.
Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
Ti a változás magvetői vagytok.
Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
szo, 2017-03-04 09:17 A döntéshozók nem csak Rachel Carsonnak, „A néma tavasz” szerzőjének 1962-ban leírt szavait, de az 1972-ben a Római Klub által kiadott híres „A növekedés határai” című munkát elkészítő, nagy befolyással bíró tudóscsoport üzenetét sem vették komolyan, és úgy tűnik, hogy ez máig sem történt meg, pedig az akkori modelleredmények és az azóta eltelt negyven évben bekövetkezett tényleges változások közel állnak egymáshoz. 1972 a globális környezetvédelem fontos éve volt: ekkor rendezték meg Stockholmban az emberi környezet megóvásával foglalkozó első világkonferenciát, amikor először deklarálták az „emberhez méltó környezethez való jogot”.
A világ döntéshozóinak az alapállása az, hogy nem történt nagyobb katasztrófa, ráadásul sokkal több embert sokkal nagyobb jólétben tart el a Föld, mint 1972-ben.
Mégis mi történt azóta? Négy évtized alatt megduplázódott a Föld lakossága, többszörösére nőtt a vízfogyasztás, vészesen csökkent a megművelhető földterületek mennyisége, és csökkent a fajok sokszínűsége, ami a legfontosabb eleme az ökológiai egyensúly fennmaradásának. Egyre gyorsabban fogynak az egy főre eső vízkészletek, Afrikában olyannyira, hogy ez a jelenség igazi népvándorlást fog okozni a következő tíz-tizenöt évben. Egymást követik az időjárási elemi csapások és a szélsőséges éghajlati rekordok. Az elmúlt napokban újra bejárta a világsajtót egy díjnyertes kisfilm, amely bemutatja, hogy hetvenöt perc leforgása alatt hogyan tűnik el egy Manhattan nagyságú jégtábla az olvadó grönlandi jégmezőből. Ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy nincsenek határok, akkor majd a természet fog figyelmeztetni bennünket arra, hogy hol a határ.
Az idei nagyböjt során a teremtesvedelem.hu már hagyományosnak számító cikksorozatában az ökológiai megtérés folyamatát elmélkedjük át.
Ferenc pápa „Áldott légy…” enciklikájának 217. pontjában így ír:
»Ha ”a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek”, [akkor] a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás. De azt is el kell ismernünk, hogy vannak olyan elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak.
Ökológiai megtérésre van tehát szükségük,
amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.«
Mi is ez a megtérés? Hogyan jelenhet meg Jézussal való találkozásunk a világhoz fűződő kapcsolatainkban? Ezekre a kérdésekre próbálunk majd rávilágítani a következő hat vasárnapon megjelenő cikkeinkben.
A megtérés egy folyamat, ami több szakaszra osztható. E szakaszokat vizsgálja majd egy-egy cikkünk.
sze, 2016-12-21 15:27 Épp miután megkezdtük ezt az adventi cikksorozatunkat, melynek témája: a remény a teremtett világ iránt magát felelősnek érző keresztény ember szemével, Ferenc pápa új katekézissorozatot kezdett Rómában Szent Péter téri általános kihallgatásain, s ezek témájául – a reményt választotta. Mintha csak meg akarta volna segíteni elmélkedésünket… Kézenfekvő, hogy Ádvent utolsó hetében a remény keresztény tartalmáról, a hittel való összefüggéseiről elmélkedve az ő gondolataiból induljunk ki.
Első katekézisében december 7-én többek között ezt mondta: „A remény a kicsinyek erénye! A nagyok, a megelégedettek nem ismerik a reményt, nem tudják, mi az.” Nem szokatlan, hogy Ferenc pápa mindenben a kicsinyek, a szegények, a kitaszítottak szempontjait látja meg elsősorban, és nekik ad elsőbbséget. De miért tartja Ferenc pápa a szegények erényének a reményt, és miért állítja, hogy a „nagyok” nem ismerik azt? Azért, mert akinek nincs szüksége semmire (vagy legalábbis így érzi, mert úgy bástyázza körül magát evilág dolgaival, hogy ideig-óráig ezzel tudja ámítani magát), annak nincs miben, nincs miért reménykednie. A remény mindig valamilyen jövőre vonatkozó vágyat foglal magában, és akinek nincs hiánya, az nem vágyakozik, így pedig nem is reménykedik. Csak annak számára érték a remény, akinek van mire várnia. Talán jobban érthető így az is, hogy sok gazdag, a világ javait habzsolva használó, és a rászorultság gondolatát magától minden formában elutasító embertársunk miért reménytelen, és így végül miért boldogtalan gazdagsága ellenére is.
De mielőtt sajnálni kezdenénk a gazdagokat, akik így mintha helyzetük folytán reménytelenségre lennének ítélve, fontos felidéznünk azt is, hogy az élet végességével, a szenvedéssel, a halállal való szembesülést valójában egyetlen ember sem kerülheti el. Ha pedig a(z önmagát) gazdag(nak látó) ember ebben a szembesülésben egyszersmind Krisztussal is találkozik; ha megismeri az evangélium válaszát ezekre az egyetemes, minden embert érintő hiányokra, és el is fogadja, hogy Jézus szemével tekintve – földi, viszonylagos gazdagsága ellenére – ő is kicsi, voltaképpen semmi, akkor neki is esélye van elkezdeni vágyakozni, és ezáltal reménykedni is.
k, 2016-12-13 15:58 
Megjelent Zlinszky János és Balogh Dorka szerkesztésében a „Világunk átalakítása - A fenntartható fejlődés 2030-ig megvalósítandó programja” című kiadvány:
A kötet, amit az Olvasó a kezében tart, az ENSZ „Transforming our World: the 2030 Agenda for Sustainable Development” című egyhangú közgyűlési határozatának illetve közfelkiáltással elfogadott programjának – tudomásunk szerint – első, a nyilvánosság számára hozzáférhető, teljeskörű magyar fordítása, és kétnyelvű kiadása. A 15 évre szóló globális fejlesztési program gerincét adó Fenntartható Fejlesztési Célrendszert 2014 júliusában, a teljes programot 2015 szeptemberében fogadta el az Egyesült Nemzetek illetékes testülete…
Tisztelettel ajánljuk kötetünket a program végrehajtásáért felelős állami vezetőink, és a végrehajtásához hozzájárulni jogosult intézmények, tisztségviselők, közösségek, állampolgárok – túlzás és nagyzolás nélkül az egész társadalom, minden jóindulatú ember figyelmébe. „Tolle, lege!” – vedd és olvasd!
A (133 oldalas) kötet letölthető innen:
https://jak.ppke.hu/uploads/collection/545/file/Vilagunk_atalakitasa.pdf
„Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet
meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének.
Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”
(Antoine de Saint Exupéry)
Kitűnő adást hallhattunk a Mária Rádióban december 6-án Sipka Júlia szerkesztésében a vízről. Ennek a mostani beszélgetésnek az idei Budapesti Víz Világtalálkozó adott különös jelentőséget. Ifj. Dr. Zlinszky János, a Világtalálkozó egyik szervezője, Leidinger Dániel, geográfus, pomázi gazdálkodó, Balogh Péter gazdálkodó geográfus, valamint Egyesületünk részéről Nemes Csaba és Rohály Gábor beszélgetett parázslóan a témáról.
A műsorban elhangzik Ernst Goetsch neve, aki Latin-Amerikában agrárerdészeti talaj- és környezethelyreállító munkát végez olyan nagy kiterjedésű degradálódott földterületeken, amelyeket már elpusztított a monokultúrás agrárgazdaság és a vízzel való jövőt felélő bánásmód. Ők ezeken a már-már halottnak tűnő területeken teremtenek a produktív és változatos agrár-erdészeti környezetet az Agenda Goetsch projekt keretében. Ahogy Goetsch úr fogalmaz: ”Olyan környezetvédelmi területeket hozunk létre, amelyek az embert befogadják, ahelyett, hogy azt kizárnák.” Érdemes megnézni a róla és a munkatársairól szóló beharangozó filmet. (A magyar felirat bekapcsolható.)
Ezzel a témával már sokat foglalkoztunk. Konkrét műsorunk is volt korábban ugyanitt erről 2013. július 19-én „Nézd, itt az (ár)víz!” címmel, amikor Dr. Molnár Géza, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport kutatója beszélt a stúdióban a vízről. Akkor kapcsoltuk dr. Jánossy Lászlót az akkor még működő Nemzeti Környezetügyi Intézet főosztályvezetőjét, Dr. Nováky Bélát a Szent István Egyetem egyetemi docensét, Kajner Pétert a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnökét és Ungvári Gábort Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutatóját. Az egyik legjobb teremtésvédelmi adásunk volt.
v, 2016-12-11 21:43 Előző két cikkünkben már láttuk, milyen fontos a remény mindennapjainkban és kitüntetett pillanatainkban egyaránt. Így az sem meglepő, hogy a művészet is keresi annak tartalmát, igazi jelentését és számos formában megjeleníti a reményt vagy annak hiányát, elvesztését.
A remény allegóriája – egyfajta jelképes ábrázolása – az előző cikkünk illusztrációjaként is használt női alak, horgonnyal. A horgony rögzítést ad, biztonságot jelent a hajósnak. Hasonlóan, az ember számára a remény lehet egy olyan fix pont, amibe kapaszkodva meg lehet pihenni, vagy át lehet vészelni életünk egy viharosabb szakaszát.
Máskor reménysugárról beszélnek az alkotók. Ebben a kifejezésben egyszerre van benne a minket pillanatnyilag körülvevő sötét valóság és az attól merőben eltérő másik, fényes világ kis sugárnyi, de mégis buzdító, motiváló üzenete. A reménysugár irányt is mutat, ami jól kifejezi azt, hogy a remény segít jó célokat kitűzni.
Kocsári Zs. Kati: Reménysugár
Adódhat olyan helyzet is, amikor a művészet puszta megjelenésével maga válik reménysugárrá. Ilyen esetről írt nemrégen a sajtó, amikor egy szír zongorista egy damaszkuszi menekülttáborban az utcán adott koncerteket annak bizonyítására, hogy a háborúban is megőrizhetünk valamennyit az élet szépségéből.
h, 2016-12-05 11:20 A remény evilági értelmezésének szerepe, haszna, csapdái és kritikája
„Amíg élek, remélek” (Cicero); „Amíg élet van remény is van” (Stephen Hawking); „Amíg idő van, van még remény is” (Székely János). Ezekkel és sok más hasonló idézettel is bemutathatnánk, hányféleképpen fogalmazzuk meg azt, hogy véges életünk napjaiban vágyunk valamire, remélünk valamit. Az mindegyik idézett megfogalmazásban közös, hogy a remény nem önmagában létezik. A remény időhöz és térhez kötött. A remény a jövő, aminek az eljövetele még előttünk van. Milyennek képzeljük a jövőt? Akinek a mai élete nem felel meg, szebb jövőt szeretne. A fárasztó munkát végzők kevésbé fáradságosra vágynak, a rohanásban lévők lassabb tempóra, a szeretet nélkül élők szeretetre vágynak.
A csapda az, hogy sokszor az ember nem remél, hanem fantáziál. A fantázia fontos, hogy előrevigyen az úton, de a fantázia veszélye, hogy eltereli a figyelmet a valóságról, a realitásról. Egy mondást találtam erről, ami igen elgondolkodtatott. „Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás.” A fantáziálás rövid ideig tartó, nem a valósághoz köthető állapot – a szó jelentése a szótár szerint: "képzelődik, álmodozik". A fantáziáláshoz hasonló csapda az illúzió, az illúzió kergetése. Áltatás, ámítás, érzéki csalódás. Mondhatjuk úgy is, hogy az ember a csodákban reménykedik? Csodák vannak. Az illúzió csodája és a mi csodáink között az a különbség, hogy honnan várjuk a csodát? A csodavárásunknak, egyben a reményünknek egy forrása van. Krisztus. Ami fontos számunkra, azt nem helyezzük a valóságon kívül, sőt azért teszünk, dolgozunk. Ébren tartjuk azt az állapotot, amiben reménykedünk. Minden új nappal, időről időre. Senki nem tökéletes, és nem is tudja minden nap azonos intenzitással végezni a munkáját, segíteni a rászorulót, sőt még a szeretetet sem tudjuk mindig ugyanazon a hőfokon tartani, de tudatosan lehet vigyázni rá és tudatosan lehet készülni. Időben. Ez az idő most is van.
v, 2016-11-27 07:26 
Idei adventi cikksorozatunkat a remény témája köré rendeztük. Tettük ezt azért, mert naponta hallva a híreket, például az új melegrekordokról, vagy olvasva a klímaváltozást tagadó döntéshozók előretörését, bárkiben felmerülhet a kérdés: Mit remélhetünk még? Ebben a mondatban nem csak a „mit?” kérdésre adható tudományos válasz érdekes, hanem az is, hogy miért pont a reményben keresünk támaszt?
Ebben az első cikkben a remény értelmezéseiről, funkciójáról és fontosságáról írunk. Egy hét múlva foglalkozni fogunk a remény szerepével a világban, hétköznapjainkban és ünnepeinkben. Majd rá egy hétre a remény jelenlétével a művészetekben. Végül advent végén a remény keresztény meghatározását és hitünkben betöltött funkcióját járjuk körül.
A remény fogalmát az értelmező szótár így írja le: „Bizalom, hit abban, hogy amit óhajtunk, megvalósul.” A hétköznapokban ez olyasmit jelent, hogy szeretnénk, de nem vagyunk, lehetünk biztosak abban, hogy úgy lesz. Érdemes észrevenni viszont, hogy a hittel összefüggésben használva a remény jelentése jelentősen eltér ettől. A hívő reménye bizalommal teli várakozás a megváltás által nekünk ígért örök életre.
Míg a világi értelmezésben érezhető egy feszültség az óhajtott dolog/esemény vonzó vonásai és a bekövetkezés bizonytalansága között, addig a hívő számára az üdvösség lehetősége bizonyosság. A remény fogalma itt inkább a várakozást, a türelmet hangsúlyozza.
Szeretettel ajánljuk honlapunk látogatóinak figyelmébe a Szentimrevárosi Egyesület programját, melyet november 19-én szombaton fél 3-tól tartanak a Ciszterci Szent Imre Plébánián. Az előadók között megtalálhatjuk a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület két tagját is, ők az Ökológiai megtérésről fognak beszélni.
